Ilyen még nem volt: a britek felülmúlták londoni szereplésüket

Parádésan szerepeltek a britek Rióban.

Az újkori olimpiák történetében először fordul elő, hogy az előző játékokat rendező ország növelni tudta érmeinek számát.

Nagy-Britannia a 2012-es londoni olimpián 65 éremmel – 29 arannyal, 17 ezüsttel és 19 bronzzal – zárt, a vasárnap záruló riói játékokon azonban már az utolsó előtti napon 66 érmet szerzett, és 27 első, 22 második és 17 harmadik hellyel a második az Egyesült Államok mögött.

A riói a britek második legsikeresebb és legsikeresebb külföldi olimpiája: az 1908-as londoni seregszemlén 146 érmet gyűjtöttek.

Ráadásul nagyszerű egyéniségeik is vannak a briteknek: ott van például a már négyszeres olimpiai bajnok hosszútávfutó, Mo Farah, a britek első (majd aztán második) tornász olimpiai bajnoki címét szerző Max Whitlock, a pályakerékpáros Kenny Jason, a műugró páros Jack Laugher és Chris Mears, testvérével együtt a dobogó első és második fokát kisajátító, londoni címét megvédő Alister Brownlee, a teniszező Andy Murray, a golfozó Justin Rose, az úszó Adam Peaty vagy az evezős nyolcas és a női gyeplabdacsapat.