Fél évre eltiltották az amerikaiak válogatott kapusát

Hope Solo az amerikai női labdarúgó válogatott kapusa, fél évig nem léphet pályára a nemzeti csapatnak.

Hope Solo az amerikai női labdarúgó válogatott kapusa, fél évig nem léphet pályára a nemzeti csapatnak. Ugyanis az olimpián, ahol háromszoros címvédők voltak az amerikai lányok, a svédek elleni negyeddöntő után Solo azt mondta:

Egy rakás gyáva alakkal játszottunk.

A mérkőzésen, 1-1 után a svédek beálltak védekezni, majd büntetőkkel 4-3-ra nyertek, az amerikaiak pedig kiestek, ezután borult ki az amerikai kapus.

Az amerikai szövetség elnöke, Sunil Gulati az eltiltást azzal indokolta, hogy a kapus kirohanása nem egyeztethetőek össze az olimpia szellemiségével, ezt a viselkedést nem tolerálják.

Solo a közösségi oldalán arról írt, hogy nem tud más játékos lenni, mint amilyen ember, de sajnálja a történteket. Ugyanakkor ő mindig csak a legjobbat akarta a csapattársainak.

A svédek kapitánya, Pia Sundhage, aki Pekingben és Londonban az amerikai csapatot vezette győzelemre, csak annyit mondott, rendben van a gyávaság, ha a végén nyersz.

A 35 éves kapus egyébként történelmet írt Rióban, ugyanis 200-szoros válogatott lett.

Kiemelt kép Rióból, AFP

(AP)