Olimpia 2016 - Friss hírek

Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes, Phelps a bajnok, Cseh a hetedik

Hatalmas várakozás előzte meg a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjét, ugyanis két magyar versenyző is döntőbe jutott. Cseh László első olimpiai bajnoki címére hajtott, miközben a berobbanó Kenderesi Tamás őt (is) próbálta megtréfálni.

A második legjobb idővel jutott a döntőbe a 19-szeres olimpiai bajnok Michael Phelps, valamint a negyedik legjobb eredménnyel London bajnoka, a dél-afrikai Chad Le Clos.

Megjósolhatatlan volt a végeredmény.

Aztán, hogy fokozódjon a feszültség, nem volt jó az első rajt, vissza kellett a versenyzőket szólítani a rajtkőre. Idegőrlő.

Chad Le Clos kapta el legjobban a rajtot, 50-nél viszont Cseh fordult elsőnek Phelps mögötte. Együtt haladt a mezőny, Kenderesi még kicsit lemaradt ekkor. 100 méternél a 19-szeres olimpiai bajnok Phelps vezetett Cseh és Le Clos előtt.

Phelps elhúzni látszott, de Cseh László és Chad Le Clos még lőtávolságon belül volt. A japán Seto volt a harmadik 150-nél.

Aztán beindult Kenderesi Tamás! Feljött a harmadik helyig, ezzel együtt Michael Phelpset nem tudta megelőzni, sőt, a japán Masato Sakai is befért a második helyre.

Cseh László hetedik. Ő nyilatkozott először az M4 Sportnak:

Az utolsó 50-en nem tudtam menni, meg kell nézni, mi történt, de nagyon elfáradtam. Ez borzasztó úszás volt. Ilyen időeredményt egy sorozatterheléses versenyen szoktam úszni. Belülről jobbnak éreztem, ez van, majd 100 pillangón. Örülök, hogy Kenderesi Tamás bronzérmes lett, gratulálok neki.

Kenderesi Tamás nyilatkozata az M4 Sportnak:

Fantasztikus volt, nagyot úsztam, hogy érmet szerezzek, ennek nagyon örülök. Az utolsó 5 méter már eléggé csípett, gondolkoztam, mit kéne csinálni, a szívem vitt be. Elfáradtam, rám férne egy két sajtburesz. Próbáltam élvezni a versenyt, azt a taktikát hozni, ami sikerülhet. Volt bennem izgalom, de görcsösség nem.

Eredmény – 200 méteres pillangóúszás

1. Michael Phelps (amerikai) 1:53.36
2. Masato Sakai (japán) 1:53.40
3. Kenderesi Tamás 1:53.62
4. Chad Le Clos (dél-afrikai) 1:54.06
5. Daiya Seto (japán) 1:54.82
6. Viktor Bromer (dán) 1:55.64
7. Cseh László 1:56.24
8. Louis Croenen (belga) 1:57.04

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik