Olimpia 2016 - Friss hírek

Ötméteresekkel bukta el a bronzérmet női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda válogatott pénteken a bronzéremért szállt medencébe a riói olimpián. Bíró Attila tanítványai az elődöntőben 14-10-es vereséget szenvedett az Egyesült Államok legjobbjai ellen.

Az ellenfél az orosz válogatott, mely szerdán 12-9-re kikapott Olaszország ellen a legjobb négy között. Bíró Attila szövetségi kapitány az elődöntő után úgy nyilatkozott:

Lehetett volna jobb, ha négy vagy öt góllal kevesebbet kapunk. A védekezésünkön mindenképpen javítanunk kell, hogy az oroszok ellen nyerni tudjunk. Buta gólokat kaptunk, nem is fogom ezeket visszanézni, majd csak az olimpia után. Az előremutató, hogy tíz gólt lőttünk ennek az USA-nak, mert azért nem szabad elfelejteni, hogy jövőre vb lesz Budapesten és ott is jól szeretnénk szerepelni. De egyelőre a bronzmeccset akarjuk megnyerni, nem szabad leülnünk, nincs semmi veszve. Bele fogunk halni a vízbe, hogy éremmel menjünk haza.

Anna Timofeeva emberelőnyből szerzett gólt, így előnybe került az orosz csapat az első percben. Egy perccel később Antal Dóra egyenlített, szintén emberelőnyből. Keszthelyi Rita góljával már mi vezettünk a negyedik percben. A negyed felénél Ekaterina Lisunova góljával egyenlítettek az oroszok, majd a vezetést is átvették Elvina Karimova révén. Bujka Barbara akciógólt szerzett, így 3-3 állt az eredményjelzőn.

A második negyed orosz góllal indult, Anna Grineva talált be közvetlen közelről. A túloldalon Kisteleki Hanna emberelőnyből egyenlített. Sőt, Bujka Barbara ismét akcióból talált be, így a negyed felénél ismét mi vezettünk.  A másik oldalon Nadezhda Glyzina pattintott a hálóba, majd nem sokkal később a hosszúba lőtt, így már az oroszok vezettek. Szűcs Gabriella kapott labdát teljesen üresen, majd közelről a kapuba lőtt. Glyzina nagyon elkapta a fonalat, ezúttal a hosszúba ejtette a labdát. Az első két negyed után Oroszország 7-6-ra vezetett a mieink ellen.

Kasó Orsolya védéseivel indult a harmadik játékrész, majd ötméterest kapott a magyar válogatott, melyet Bujka Barbara értékesített. Emberelőnyből ismét előnybe kerültek az oroszok, Ekaterina Lisunova talált be. Illés Anna villant a túloldalon, kilőtte a bal alsó sarkot. Hátul magabiztosan zárt a magyar csapat, több emberhátrányos szituációt is kivédekeztünk. Sőt, Antal Dóra kettős emberelőnyből szerzett gólt, így átvettük a vezetést.

Az utolsó játékrészben Glyzina már a negyedik gólját lőtte, így ismét egyenlő volt az állás. A másik kapu előtt Illés Anna volt határozott, így 10-9-re mi vezettünk hat perccel a vége előtt. Sőt, Czigány Dóra is betalált, így először vezetünk kettővel.  Ekaterina Prokofyeva lőtt a hálóba egy kipattanót, így feljött egy gólra az orosz válogatott. Egy perccel a vége előtt ötméterest kaptunk, melyet Keszthelyi lőtt a jobb felsőbe. Az oroszok az utolsó másodpercben egyenlítettek emberelőnyből, így jöhettek az ötméteresek.

Gangl Edina nem védett a rendes játékidőben, de az ötméteresekre ő állt a mieink kapujába. Az első büntetőt Borisova lőtte be, majd Bujka Barbara értékesítette a sajátját. Lisunova is belőtte a büntetőjét, majd Kisteleki Hanna sem hibázott. Karimova a bal alsót választotta a harmadik sorozatban, Keszthelyi Rita pedig a jobb felsőbe lőtt. Prokofyeva is belőtte a sajátját, majd Czigány Dóra egyenlített ismét. Glyzina az ötödik orosz büntetőt is a hálóba juttatta, Antal Dóra azonban megint egalizált. 5-5 után Borisova jött ismét, ezt is belőtte. A túloldalon Bujka Barbara sem hibázott. Kasó Orsolya jött a mieink kapujába, de nem tudott hárítani Lisunova lövésénél. Kisteleki Hanna lövését viszont megfogta az orosz kapus, így a magyar csapat a negyedik helyen végzett a riói olimpián.

Női vízilabda, bronzmérkőzés, végeredmény:

Magyarország – Oroszország 12-12 (3-3, 3-4, 3-1, 3-4) – ötméteresekkel 6-7

I. negyed

1-4. perc: A ráúszásnál Keszthelyi Rita hozta el a labdát, így mi vezethetjük az első támadást a meccsen. Az első percben emberelőnyből szerezte meg a vezetést az orosz válogatott, Anna Timofeeva talált be. Egy perccel később Antal Dóra egyenlített, szintén emberelőnyből. Kasó Orsolya indított nagyszerűen, de Kisteleki Hanna nem tudott a kapura törni, de Keszthelyi Rita révén átvettük a vezetést.

5-8. perc: Antal Dóra lövését védte az orosz kapus, majd a visszaúszásnál Keszthelyit állították ki a bírók. Ekaterina Lisunova góljával egyenlítettek az oroszok, majd a vezetést is átvették Elvina Karimova révén. Bujka Barbara akciógólt szerzett, így 3-3 állt az eredményjelzőn. Újabb gól már nem született a negyedben, így döntetlennel fordultak a csapatok.

II. negyed

1-4. perc: A második negyed első támadását az oroszok vezethetik. Anna Grineva közvetlen közelről vette be a kapunkat, így ismét vezet az ellenfél. Kisteleki Hanna emberelőnyből egyenlített. Bujka Barbara ismét akcióból talált be, így ismét mi vezetünk.

5-8. perc: Kisteleki Hanna lőtt a blokkba, nem sikerült gólra váltani ezt az emberelőnyt. A másik oldalon Nadezhda Glyzina pattintott a hálóba, majd a hosszúba lőtt, így átvették a vezetést az oroszok. Szűcs Gabriella kapott labdát teljesen üresen, majd közelről a kapuba lőtt. Glyzina elkapta a fonalat, ezúttal a hosszúba ejtette a labdát. Az első két negyed után Oroszország 7-6-ra vezetett a mieink ellen.

III. negyed

1-4. perc: Tóth Ildikó került helyzetbe centerben, de a lövése elhalt a blokkban. Kasó védett nagyszerűen emberhátrányban. A másik oldalon Bujka szerzett gólt ötméteresből, így újra egyenlő az állás. Emberelőnyből ismét előnybe kerültek az oroszok, Ekaterina Lisunova talált be.

5-8. perc: Illés Anna villant a túloldalon, kilőtte a bal alsó sarkot. Jól zárt a védelmünk, így nem sikerült gólt szerezniük az oroszoknak. Lisunova találta telibe a felsőlécet, újabb emberelőnyt védekeztünk ki. Antal Dóra kettős emberelőnyből szerzett gólt, így átvettük a vezetést.

IV. negyed

1-4. perc: Glyzina már a negyedik gólját lőtte, így ismét egyenlő az állás. A másik kapu előtt Illés Anna volt határozott, ismét mi vezetünk. Sőt, Czigány Dóra is betalált, így először vezetünk kettővel. Takács Orsolya blokkolt nagyszerűen, újabb emberhátrányt védekeztünk ki.

5-8. perc: Ekaterina Prokofyeva lőtt a hálóba egy kipattanót, feljött egy gólra az orosz válogatott. A másik oldalon Keszthelyi Rita lőtt a felsőlécre. Másfél perccel a vége előtt egyenlítettek az oroszok, iymét Glyzina talált be. Egy perccel a vége előtt ötméterest kaptunk, melyet Keszthelyi lőtt a jobb felsőbe. Az oroszok az utolsó másodpercben egyenlítettek emberelőnyből, így jöhettek az ötméteresek.

Ötméteresek:

Gangl Edina nem védett a rendes játékidőben, de az ötméteresekre ő állt a mieink kapujába. Az első büntetőt Borisova lőtte be, majd Bujka Barbara értékesítette a sajátját. Lisunova is belőtte a büntetőjét, majd Kisteleki Hanna sem hibázott. Karimova a bal alsót választotta a harmadik sorozatban, Keszthelyi Rita pedig a jobb felsőbe lőtt. Prokofyeva is belőtte a sajátját, majd Czigány Dóra egyenlített ismét. Glyzina az ötödik orosz büntetőt is a hálóba juttatta, Antal Dóra azonban megint egalizált. 5-5 után Borisova jött ismét, ezt is belőtte. A túloldalon Bujka Barbara sem hibázott. Kasó Orsolya jött a mieink kapujába, de nem tudott hárítani Lisunova lövésénél. Kisteleki Hanna lövését megfogta az orosz kapus, így a magyar csapat a negyedik helyen végzett.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik