A férfiak 200 méteres pillangóúszó számában nagy meglepetésre Kenderesi Tamás jutott be a legjobb idővel a döntőbe, megelőzve Michael Phelps-t és Cseh Lászlót is. Egy nap alatt kétszer is gyorsabb volt a 19-szeres olimpiai bajnoknál.
„Láttam, hogy Laciék nem úsztak olyan jó időket, úgyhogy gondoltam, idézőjelesen könnyű dolgom lesz. Azt nem gondoltam, hogy ilyen jó időt fogok úszni. Úgy számoltam, hogy negyedik idővel bepötyögök és hatos pályán úszom majd. Most négyes lesz, legalább tudom nézni a többieket. Nem tartom magam legerősebbnek ebben a mezőnyben, szerintem a többiek jobban is osztották be az erejüket. Lehet, mert én 19 éves vagyok” – mondta Kenderesi,
Ha nagyon mondani kéne valakit győztesnek, akkor az a Laci lenne. Mondta is, hogy neki a célja az a világcsúcs, szerintem azt meg is tudja csinálni.
Cseh a harmadik legjobb idővel jutott be a fináléba, amikor az eredményéről kérdeztük, akkor először Hosszú Katinka aranyához gratulált. Utána azonban értékelt is, nem volt elégedett.
Azt hittem jobb idő lesz, a döntőbe ez nagyon kevés lesz. Bele kell adnom mindent. Tamás fantasztikus időt úszott, eléggé megjavította egyéni legjobbját. Eggyel nőtt azt hiszem a riválisok száma.
Fotó: MTI/Illyés Tibor