Olimpia 2016 - Friss hírek

Hosszú Katinka az úszás Serena Williamse

Nem, nem tévedés a cím, de nem is kell rosszra gondolni. A lényeg: nagyrészt ennek köszönhetően nyeri meg pár órán belül első olimpiai aranyát. Ha minden igaz.

Aki rendszeresen figyelemmel kíséri Hosszú Katinka és Shane Tusup tevékenységét, nyilatkozatait, az számos jelét érzékelhette annak, 2012 óta már-már napra, percre pontosan előre megkomponált naptár szerint haladnak közös céljuk, az áhított első olimpiai bajnoki cím megszerzése felé.

Olyan ez, mint amikor elindul a vonat az adott állomás irányába. Lehet, hogy olykor lassít, máskor csúcssebességgel halad, időnként másik vágányra terelik és azon megy tovább, de a menetrendet, a végcélt mindez nem módosítja.

Váltás, de miért éppen hát?

Azt például, hogy Rióban a két vegyesszám mellett nem a 200 pillangót, hanem a két hátúszó-számot, különösen a 200 hátat favorizálja majd, már a 2013-as barcelonai világbajnokság előtt eldöntötték. Hosszú sokak meglepetésére ezért úszott már ott is háton. Az olimpia programját már akkor tudni lehetett. Így azt is, a 100, és a 200 hát illeszkedik legsimulékonyabban a 200 és a 400 vegyes mellé a versenyprogramban.

A döntésben az is főszerepet játszott, hogy a vegyesúszás idejének továbbfejlesztése szempontjából a hátban elég komoly potenciált látott Shane. Már csak azért is, mert maga is hátúszó volt. Azaz bő négy éve feküdtek rá erre az úszásnemre csak azért, mert az olimpián a 200 pillangó és a 200 gyors is a nagy egészet és a végcélt figyelembe véve eléggé megterhelő helyen van.

facebook.com
Hosszú Katinka izomzata Shane Tusup funkcionális edzéseinek köszönhetően látványosan átalakult Forrás: facebook.com

Váltás a technikában is

A legnagyobb, a döntő  változás mégsem ez, hanem a 2013-as, herningi rövidpályás Európa-bajnokság relatív kudarca – 200 pillén és 400 vegyesen is legyőzte őt a spanyol Mireia Belmonte – után történt a felkészülésben. Nekiestek teljesen átalakítani, modernizálni, ha úgy tetszik férfiasítani Katinka technikáját. Nemcsak egy, hanem mind a négy úszásnemben. Huszonöt évesen ez nem kis kockázat.

Nem azért, mintha a régi nem lett volna elég jó, hanem azért, mert a tapasztalat azt mutatta, aki nem újít, aki nem jár a mezőny előtt, azt előbb utóbb kiismerik, befogják, lehagyják. Főleg a pillangóra volt ez igaz, ahol Hosszú eddig úgy úszott, mint a lányok többsége, két tempó közt egy kis szünetet tartott, amivel lényegében limitálta a gyorsaságát.

Ahogy Katinka könyvében fogalmazott:

Kegyetlen az új technika, négyszázat képtelenség lenne egy versenyen leúszni vele, de kétszáz még belefér. Pláne száz a négyvegyes elején. Az a lényege, hogy iszonyatos erős kartempóval indul, és attól fogva valamelyik testrész folyamatosan erőt fejt ki. Nagyságrendekkel megerőltetőbb, viszont jóval gyorsabban lehet vele haladni – szinte nem is mész a víz alá, a sebesség pedig csak azon múlik, ezt a technikát milyen hosszan tudod igazán erőteljesen csinálni.

facebook.com
Hosszú elképesztő eltökéltségével, teherbírásával még a férfi úszók közül sem sokan tudnak versenyezni Forrás: facebook.com

A férfiak úsznak így pillangón, lévén a férfi tenyérméret, és a teljes kar, ami mozgásba hozza a testet, a csípő-, illetve lábizomzat is nagyban különbözik a nőkétől. A férfiak erősebbek. Ezért gyorsabbak, érnek el jobb eredményt a sportban, más kérdés, az állóképesség, a kitartás terén egyre halványodik a különbség. Olykor el is tűnik.

Edzőpartnerek

Arra, hogy a férfiak kitartása, állóképessége, vagy a nőké az erősebb íme egy példa.
Katinka 2012 és 2014 között többnyire férfi edzőpartnerekkel úszott, de mind kikopott mellőle. Volt aki két hónapig bírta a feszített tempót, de akadt olyan, jelenleg is az olimpián lévő fiatal úszó, aki amikor meglátta papíron milyen szárazföldi és vizes edzésmennyiséget, minőséget vár tőle Shane Tusup, köszönte, és visszadobta a lehetőséget.
Katinka azóta egyedül készül, de ezt is a maga javára fordított. Ezért van az, hogy mostanság már akkor sem vesz vissza tudat alatt, ha éppen két-három testhosszal vezet az adott versenyen.

Ehhez a hatalmas erőkifejtés miatt jobbára a férfiak által használt technikára alakították át Katinka funkcionális erőfejlesztő programját is, aminek következtében elég látványosan módosult, szálkásodott le izomzata is.

Hosszú állítja, a legtöbb edző nem mert volna ennyire belenyúlni az úszásába, pláne nem a barcelonai két világbajnoki arany után. De Shane igen. Mindennek másfél év küszködés, lassú átalakulás, de egyre biztatóbb eredmények után 2015-ben, Kazanyban, 200 vegyesen egy pazar, 2:06,12-es, a cáparuhás korszakból itt maradt addig megdönthetetlennek hitt világcsúcs lett az eredménye.

Ha a technikaváltás eredményére, a 200 és 400 vegyesen szerzett jelenlegi előnyére sportbeli hasonlatot kellene keresnem azt mondanám, Hosszú Katinka az úszás Lindsey Vonnja, vagy ha úgy tetszik, Serena Williamse.

Az amerikaiak alpesi sízőnője az egyetlen, aki technikájának, fizikai erejének köszönhetően férfi méretű és keménységű sível is képes versenyezni lesiklásban. Ha nem vét hibát, ezért ő a leggyorsabb. Épp mint Hosszú, aki gyakorlatilag férfi technikával úszik a nők között.

De a tenisz női klasszisa, Serena Williams is fizikai erejét használja ki a versenyek során, aki olyan dinamikával képes megütni a labdát, mint a férifak.

További hasonlóság hármójuk közt, hogy miután beértek a célba, vagy miután vége a döntőnek, általában a dobogón állnak. Legtöbbször a legmagasabb fokán.

Néhány órán belül 400 vegyesen ezt, vagyis a győzelmet várjuk Hosszú Katinkától is.

A magyar sportolók programja, augusztus 6., szombat (zárójelben a helyi idő):

Zölddel azok, akiknél éremesélyt szimatolunk!

ASZTALITENISZ (Riocentro – 3-as Pavilon)
19.30 (14.30): női egyes, 1. forduló: Lovas Petra – Nadeen El-Dawlalty (egyiptomi)
21.45 (16.45): férfi egyes, 1. forduló: Pattantyús Ádám-Kirill Gerasszimenko (kazah)
Vasárnap hajnalban 2.15 (szombat 21.15): női egyes, 2. forduló: Póta Georgina-Hana Matelova (cseh/Mo Zhang (kanadai)

CSELGÁNCS (2-es Karióka Aréna)
15.00-18.00 (10.00-13.00): női 48 kg (Csernoviczki Éva), előcsatározások, negyeddöntő
20.30-22.40 (15.30-17.40): női 48 kg, vigaszág, elődöntő, bronzmérkőzés, döntő

EVEZÉS (Rodrigo de Freitas Lagúna)
13.40 (8.40): férfi egypár, előfutam: Pétervári-Molnár Bendegúz
15.50 (10.50): férfi kormányos nélküli kettes, előfutam: Simon Béla, Juhász Adrián

SPORTLÖVÉSZET (Olimpiai Sportlövőközpont)
13.30-14.20 (08.30-09.20): női légpuska (Miskolczi Julianna), alapverseny, 40 lövés
15.30-16.00 (10.30-11.00): női légpuska, döntő
18.00-19.15 (13.00-14.15): férfi légpisztoly (Tátrai Miklós), alapverseny, 60 lövés
20.30-21.00 (15.30-16.00): férfi légpisztoly döntő

TORNA (Rio Olimpiai Aréna)
19.30 (14.30): férfi selejtező, lólengés, második csoport: Hidvégi Vid

ÚSZÁS (Olimpiai Uszoda)
18.00-20.30 (13.00-15.30) előfutamok:
18.00-18.24 (13.00-13.24): férfi 400 m vegyes (Gyurta Gergely, Verrasztó Dávid)
18.27-18.45 (13.27-13.45): női 100 m pillangó (Szilágyi Liliána)
18.48-19.15 (13.48-14.15): férfi 400 m gyors (Bernek Péter, Kis Gergő)
19.18-19.50 (14.18-14.50): női 400 m vegyes (Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna)
19.53-20.14 (14.53-15.14): férfi 100 m mell (Gyurta Dániel)
20.17-20.30 (15.17-15.30): női 4×100 m gyorsváltó
Vasárnap hajnalban: 03.00-04.55 (22.00-23.55) elődöntők, döntők:
03.00 (22.00) férfi 400 m vegyes DÖNTŐ (Gyurta Gergely?, Verrasztó Dávid?)
03.11-03.21 (22.11-22.21): női 100 m pillangó elődöntő (Szilágyi Liliána?)
03.24 (22.24): férfi 400 m gyors DÖNTŐ (Bernek Péter?, Kis Gergő?)
03.45 (22.45): női 400 m vegyes DÖNTŐ (Hosszú Katinka?, Jakabos Zsuzsanna?)
04.06-04.16 (23.06-23.16): férfi 100 m mell elődöntő (Gyurta Dániel?)
04.19 (23.19): női 4×100 m gyorsváltó DÖNTŐ

VÍVÁS (3-as Karióka Aréna)
14.00-19.05 (9.00-14.05): női párbajtőr egyéni a negyeddöntőig
16.45 (11.45): a legjobb 16 közé jutásért: Szász EmeseJulija Beljajeva (észt)
21.00-23.05 (16.00-18.05): női párbajtőr egyéni elődöntő, bronzmérkőzés, döntő

VÍZILABDA (Maria Lenk Uszoda)
férfi csoportmérkőzés, 1. forduló: A csoport: 14.00 (9.00):
Magyarország-Szerbia

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik