Olimpia 2016 - Friss hírek

Ez a kanadai úszó minden verseny előtt beint az apjának

Sokaknak feltűnt, hogy a kanadai úszó, Santo Condorelli minden versenye előtt beint a közönségnek. Valójában természetesen nem nekik szól a furcsa gesztus, hanem ez egy régi szokás, amit édesapjával alakítottak ki. Onnan ered, hogy amikor Condorelli még kicsi volt, és félt a sok nagy úszó között, apja így próbálta bátorítani, ő pedig minden alkalommal visszaintett neki, ahogy most az olimpián is teszi.


„Ez a mi rituálénk” – magyarázta az olimpikon apja.

A 21 éves Condorelli Japánban született, az oregoni Portlandben nőtt fel, aztán a Dél-Kaliforniai Egyetemen folytatta tanulmányait, de Rióban édesanyja hazáját, Kanadát képviseli.

„Magadnak kell felépítened az önbizalmad, és nem törődni senkivel, akikkel versenyzel” – arról mesélt az úszó, hogy annak idején így biztatta az apja. „Azt mondta, minden egyes alkalommal, amikor a rajtkő mögött állok, intsek be neki, ő meg visszaint majd.” A bizarr önbizalomnövelő tréning működni látszik, Condorelli eljutott Rióba.

Korábban, egy ifjúsági verseny után az úszó kénytelen volt bocsánatkérő levelet írni, miután a kamera rögzítette a beintés nemes pillanatát. Rióban már más technikát alkalmaz, nem nyújtja annyira ki a karját.

Már csak odatartom az ujjam a homlokomhoz. Igyekszem nem megbántani másokat.

 


(DailyNews)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik