A címvédő Szilágyi Áron bejutott a férfi kardvívók versenyének elődöntőjébe a riói olimpián. A magyar sportolónak nem volt könnyű dolga, a román Tiberiu Dolniceanu az egyik legkellemetlenebb ellenfél a mezőnyben. 10-10 után azonban már csak Szilágyi vitt be tust, 15-10-zel lépett tovább.
„Előre is sejtettem, hogy kőkemény meccs lesz, legutóbbi le is győzött „Tibi”. Örülök, hogy az a taktika, amit kitaláltunk, bevált. Decsi András edzőm végig csak azt kiabálta, hogy maradjak nyugodta, vívjam azt, amit elterveztünk, nem foglalkozzak se a zsűrivel, se az ellenféllel.
Nagyon sokszor kardot cserélt, kesztyűt cserélt, sérülésre hivatkozott, a cipőfűzőjére. Mindent bevetett.
Ez benne van a kardvívásban, de örülök, hogy ezt meg tudtam emészteni és fel tudtam dolgozni elég hamar. Ez kellett a győzelemhez” – mondta Szilágyi a győzelme után.
Mindig visszavezetem a gondolataimat a következő találatra, elteszek mindent, ami addig történt és arra fókuszálok, hogy milyen előkészítésből milyen akciót akarok megcsinálni. Hogyan reagáljak majd az ellenfelem várható lépéseire. Ez bejön, nekem ennyi elég, most is ezzel a taktikával dolgoztam.
Az elődöntőben dél-koreai ellenfele lesz, Kim Jung Hvan az orosz Nikolaj Kovaljovot búcsúztatta a nyolc között. Csapatban volt már olimpiai bajnok, valamint világbajnoki ezüst- és bronzérmes is.
„Kim egy nagyon rutinos vívó, jó formában is van, nagyon nehéz ágon került be a négy közé. Kőkemény csata lesz az is, arra számítok, elő kell vennem az összes fegyveremet ellen. A legutóbbi egyéni mérkőzésünkön megvertem, sőt a csapaton is diadalmaskodni tudtam felette az utolsó világkupán. Úgyhogy bizakodóan tekintek előre, már amennyire lehet. Azt megígérem, hogy a maximumot ki fogom hajtani magamból” – mondta az elődöntő kapcsán.
Az elmúlt két napban is beszélt a sportpszichológusával, és úgy érzi, eleve komoly stábbal érkeztek a riói olimpiára, úgyhogy mentálisan rendben van. Fizikálisan egy picit elfáradt, de most épp elég ideje lesz a regenerálódásra az elődöntő előtt.
Van még bennem tűz, van még bennem erő, ezt kell megtartani és még fokozni. Remélem, hogy topformában tudok ismét kijönni a pástra.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás