Bor Barna: A bíró most belenyúlt

Mint mondta, ilyen rövid idővel a vége előtt szerinte már nem kellett volna intést adni, hanem aranyponttal kellett volna eldönteni a mérkőzést.
Kapcsolódó cikkek

Bor Barna számára drámai körülmények közt ért véget az olimpia, a +100 kilogrammosok közt versenyző cselgáncsozót második meccsén 17 másodperc a vége előtt intette meg a bíró, mert egy válldobásnál térdre esett, és a mérkőzésvezető úgy ítélte meg, hogy nem volt valós a dobási szándék.

A végtelenül csalódott magyar dzsúdós a vegyes zónában először nem tudott odaállni az M4 Sport kamerája elé, félrevonulva emésztette a történteket, majd pár perccel később így értékelt a rá váró újságíróknak:

Kiegyenlített mérkőzés volt, nem volt semmivel sem jobb az ellenfelem, mint én. Nem azért intettek meg, mert passzív voltam. Őt is nyugodtan meginthették volna az elején simán. Ami járt is volna neki, mert több indulásom volt.

Hozzátette, ilyen rövid idővel a vége előtt szerinte már nem kellett volna intést adni, hanem aranyponttal kellett volna eldönteni a mérkőzést.

Ezért vagyok egy kicsit kibukva, mert éreztem, hogy meg tudom csinálni. Azt gondolom, hogy a bíró most belenyúlt

– kesergett.

Nem ijedtem meg az ötkarikától, tudatos voltam, harmadik olimpiám volt, tudtam, hogy miért jövök. Ezzel együtt hálás vagyok, mert a dzsúdó rengeteget adott nekem.

(MTI)