Olimpia 2016 - Friss hírek

Bírósági ügy lehet a sajtbureszes posztokból

A 200 méter pillangón olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás nemcsak kiváló teljesítményével, hanem találó nyilatkozataival is felhívta magát a 2016-os ötkarikás játékokon. Sőt, a 19 esztendős úszó az olimpia legemlékezetesebb magyar mondatával szolgált, mikor a pille döntője után azt mondta, “nagyon elfáradt, ráférne egy-két sajtburesz.”

A vicces nyilatkozatban két hamburgerlánc, a magyar Zing Burger és a Burger King is meglátta a lehetőséget. Facebook-posztban gratuláltak Kenderesinek, de erre most ráfázhatnak.

A NOB irányelve szerint ugyanis az olimpiát megelőző kilencedik naptól az olimpiát követő harmadik napig csak az olimpia főszponzorai használhatják fel kampányaikban a sportolók nevét. 

Siklós Erik, a Magyar Olimpiai Bizottság marketingvezetője a Kreatív megkeresésére elmondta, mindkét megjelenés minden szempontból sérti a guideline-t, sőt ennél súlyosabb, személyiségi jogokat sértő esetről van szó, mert a sportoló image-ét használja.

Ez a két eset olyan szint, ami túlmegy azon a határon, hogy ne legyen belőle bírósági ügy

– fogalmazott Siklós Erik.

A szakember hozzátette, nem biztos, hogy végül a MOB perre viszi az ügyet, hiszen tekintettel arra, hogy egy sportoló jogai sérültek, ezért őt is be kell vonni, egyeztetni kell vele.

 

 

 

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik