Négyszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó nincsen, négyszeres olimpiai bajnok aktív magyar versenyző sincsen
– jelentette ki a felnőtt vezetőedző.
Női kajak egyes 500 méteren ezt megelőzően csak a szovjet Ljudmila Pinajevának sikerült a címvédés (1964, 1968).
A 500-as sikerről Storcz Botond úgy fogalmazott, Kozák Danuta betegsége után nem volt reális ez a fölényes diadal.
Viszont ha azt nézzük, hogy tegnap a középfutamban már 1.4 másodperces előnnyel legjobb időt ment, akkor abszolút az volt
– hangsúlyozta.
Nehéz azért azt mondani, hogy valaki másfél hajóval fogja megvédeni olimpiai címét és nyeri negyedik olimpiai aranyérmét
– mondta ez előzetes esélylatolgatásokról.
![Storcz Botond: Nem volt reális Kozák fölényes diadala 1 Fotó: MTI](http://olimpia2016.24.hu/app/uploads/sites/13/2016/08/d__as20120716001.jpg)
Az MTI-nek arra a felvetésére, hogy Kozák Danuta annyiszor veri meg a mezőnyt egy hajóval, ahányszor indul, nevetve így felelt:
Ez tényleg igaz!
A 200 méteren negyedik Tótka Sándor, Molnár Péter eredményéről Storcz Botond azt mondta, az “a három század hiányzott a lelki boldogsághoz”.
A 200 méternek a sajátossága, hogy három századdal maradtak le a dobogóról, s négy századdal már másodikak. Ez benne van a versenyben
– fogalmazott.
Az 1000 méteren hetedik Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin szereplése szerinte “nagyjából reális”.
Ha kicsit jobban kijön a lépés, akkor pontszerzők, ahogy arról előtte beszéltünk, hogy nagyon jó lenne. De nagyjából azt hozták, amit tudnak. Jó verseny volt egyébként
– értékelt a vezetőedző, aki jelezte, bízik benne, hogy szombaton a női kajaknégyes is megvédi címét.
Danuta Szabó Gabival megnyerte a párost, ma az egyest, így pillanatnyilag mindhárom 500-as számban olimpiai címvédő!
– emelte ki.