Szabó Barbarának nem jött ki a lépés magasugrásban

Szabó Barbara a selejtezőszinttől messze elmaradva búcsúzott magasugrásban a riói olimpia csütörtöki versenynapján.
Kapcsolódó cikkek

Az ugrók délelőtti selejtezőjében 1,94 métert kellett teljesíteni a fináléba kerülésért, ami Szabó egyéni csúcsával egyezik meg, s négy centivel több a magyar sportoló idei legjobb eredményénél, azaz bravúrra lett volna szüksége.

Az UTE 26 éves atlétája a júliusi Európa-bajnokságon kifejezetten jól ugrott, 11. lett. Akkor a selejtezőben 1,90-ig jutott, ezúttal azonban messze elmaradt ettől.

Az 1,80 méteres kezdőmagasságon ugyan még másodikra átjutott, az 1,83-at azonban már nem tudta teljesíteni, így nagyon korán véget ért számára a verseny.

A 35 induló közül 14-en ugrották meg a kvalifikációs szintet, míg Szabó – négyes holtversenyben – 32. lett. (MTI)