Videók: Szerbia nagyon megünnepli a pólóaranyat

Hatalmas volt az ünneplés Belgrádban és országszerte.
Kapcsolódó cikkek

Teljesen megérdemelten nyerte meg a riói olimpiát a világ- és Európa-bajnok, regnáló Világliga- és Világkupa-győztes szerb férfivízilabda-válogatott.

A csoportmérkőzések során ugyan szenvedett (és még Brazíliától is kikapott, nem tudjuk, milyen körülmények között), a végén odacsapott, a döntőben a horvátokat is lemosta.

Dejan Savic csapata vitathatatlanul a legjobb ma a világon, de már korábban is sokszor gondoltuk így, hogy aztán az olimpiákon jöjjenek a betlik.

Ezt persze nem bántuk Athénban és Pekingben sem, 2004-ben 3-0-s utolsó negyed után jött a magyar győzelem, Kínában pedig az amerikaiktól kaptak ki az elődöntőben a szerbek. Londonban sem jött nekik össze az arany, most viszont igen.

Természetesen nagy volt az öröm Szerbiában, Belgrádban több ezren mentek ki ünnepelni az utcára.

Egy kis ízelítő.

(Nyitófotó: mondo.rs)