Olimpia 2016 - Friss hírek

Öttusa: Marosi a 12., Demeter a 17. helyen zárt

Mindkét magyar a középmezőnyben végzett – Marosi Ádám 12., Demeter Bence pedig 17. lett – a riói olimpia férfi öttusaversenyében.

A négy éve, Londonban bronzérmes Marosinak hátulról kellett megkezdenie a felzárkózást, mivel a csütörtöki körvívásban 16 ellenfelét győzte le, miközben 19-től kikapott, s így csak 24. volt a 36 fős mezőnyben. A szombati bónuszvívásban ráadásul nem tudott pluszpontot szerezni, így hiába végzett előzőleg kilencedikként a 200 méteres úszásban, maradt a 24. helyen.

A lovaspályán viszont jól teljesített, egy verőhibával ment végig, így a lövészetekkel megszakított 4×800 méteres futást már 18.-ként kezdhette meg. A BHSE 32 éves versenyzője ebben többször közel került ahhoz, hogy akár az éremért is versenyben legyen, de az utolsó lövészetei nem sikerültek jól, így nagy futással végül hat helyet tudott előrelépni.

Demeter, a csütörtöki vívásban holtversenyben a 12. helyen zárt azzal, hogy 19 asszót megnyert, és csak 16-ot vesztett el. A bónuszban ráadásul az addigi teljesítményéhez további három pontot tett hozzá, s bár a nap elején megrendezett úszásban csak a 17. idő volt az övé, két szám után így is a 12. helyen állt. Csakhogy a lovaglása nem sikerült, öt akadályt vert le, így tíz helyet visszacsúszott. A kombinált számban aztán a Volán Fehérvár 26 éves öttusázója is jól küzdött, aminek eredményeként öt pozícióval előrébb fejezte be a versenyt.

Győzött az orosz Alekszandr Leszun.

 

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik