Olimpia 2016 - Friss hírek

Imre Géza tíz évet fiatalodott az elődöntő előtt

A 41 éves Imre Géza fantasztikus vívást bemutatva 15:13-ra győzött a francia Gauthier Grumier ellen, így pályafutása során egyéniben először jutott az olimpiai döntőbe. A tavaly világbajnoki címet szerző vívó így nyilatkozott az elődöntő után:

Taktikai csata volt ez is, nem szerettem volna hagyni, hogy úgy vívjon, mint a múltkor. Menet közben vezettem hárommal, de ugyanúgy feljött, mint egy évvel ezelőtt (a 2015-ös moszkvai vb-döntőben, amit Imre Géza nyert meg – a szerk.), tartottam is ettől a végén. De bíztam az együtteseimben, hogy kettővel vezetek, akkor az kitart a végén is. A közepén kicsit elbizonytalanodtam, ezért meg tudott fogni lábbal. De az a jó, hogy ki tudom zárni a dolgokat, abszolút csak a taktikára koncentrálok. Például, hogy mit váltott, mert van egy nagyon jó edzője, tudtam, hogy változtatni fognak. De szerencsére nekem is volt válaszom. Hogy kit szeretnék a döntőben? Akit meg tudok verni

– mondta nevetve Imre Géza a sikeresen megvívott elődöntője után. Azt is elárulta, a pihenőidő alatt végignyomkodták a kezét, a hátát, vállát és a vádliját is, ettől pedig „tíz évet fiatalodott”.

A finálé 22.45 órakor kezdődik.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik