Olimpia 2016 - Friss hírek

Nem tárgyal a magyar úszócsapat óvásáról a FINA

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA nem tárgyalja a magyar úszócsapat óvását a férfi váltók kizárásával kapcsolatban, ugyanakkor jelezte: korrigálni fogja a stafétákra benevezett versenyzők szerepeltetésére vonatkozó, Rióban debütált szabályozását.

Cornel Marculescunak, a FINA általános igazgatójának bejelentése szerint – ahogyan a magyar csapat közleménye beszámolt róla – a magyar fellebbezés megtárgyalásának nem látta értelmét, tekintettel arra, hogy a váltók nem jutottak a döntőbe, azaz

a FINA szempontjából érdemben nincs jelentősége és következménye annak, hogy a kizárás vagy a gyengébb helyezés miatt nem vehettek részt a fináléban.

A férfi 4×100-as és 4×200-as gyorsváltót utólag azért zárták ki, mert nem szerepeltek bennük a kizárólag a váltóra nevezett versenyzők. Ugyanakkor a magyar szövetség szerint ez a szabály csak a döntőre vonatkozna, a fiatalok pedig ott kaptak volna szerepet.

Megértéssel fogadtuk a magyar csapat érvelését, hogy élni akartak a szabályok adta lehetőségekkel, és rávilágítottak a szabály ellentmondásosságára, amelyet készek vagyunk korrigálni

– mondta Marculescu.

A váltók összeállításáról a szövetségi kapitány határozott, az edző kollégákkal történt konzultációt követően:

Kiszámoltuk, hogy ha nem is jelentős, de minimális esély van arra, hogy a legerősebb összeállításban döntőbe jussanak. Olimpia négyévente van, sikerült kvalifikálni, örökkön szemrehányást tehettük volna magunknak, ha ezt a lehetőséget kihagyjuk. Természetesen sajnálom azokat a versenyzőket, akik kivívták az olimpiai részvételt, de most mégsem kaphattak szerepet – többségük nagyon fiatal, lesz még esélyük bizonyítani a tehetségüket

– idézte a pénteki közlemény Hargitay Andrást, aki hozzátette: a kimaradók sem “potyautasként” utaztak, hanem megúszták a szükséges szintidőt.

Mindezt azért is hangsúlyozom, mert azért is elmarasztalást kaptunk, hogy milyen nagy létszámú, harminchét fős az úszócsapat. Személy szerint én büszke vagyok erre, mert tükrözi a sportág hazai középmezőnyének is az erejét

– mondta.

A szövetségi kapitány megjegyezte, hamis információk is teret kaptak az ügy kapcsán.

Azt terjesztették, hogy szándékosan elhallgattuk a kizárás tényét, hogy az augusztus hetedikén zajlott verseny kapcsán hozott kizárási döntésről két és fél napig senkit nem tájékoztattunk. A FINA augusztus 9-én, helyi idő szerint este 21.27-kor adta ki a megváltoztatott jegyzőkönyvet, magyar idő szerint másnap, azaz augusztus 10-én, hajnali 2.27-kor. Ennyit a támadások megalapozottságáról

– fogalmazott. (MTI)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik