A MOB elnöke szerint az eredményünkön már nem múlik Budapest 2024

Borkai Zsolt szerint mérföldkő az 500. magyar érem az olimpiák történetében, amely Kozák Danuta csütörtöki sikerével született meg.
Kapcsolódó cikkek

“Bíztunk benne, hogy eljutunk idáig, s az, hogy ráadásul egy aranyéremmel sikerült, még inkább emeli ennek a fényét” – nyilatkozott az MTI-nek a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke.

“Ez a kis ország fantasztikus eredményt ér el most már hosszú-hosszú évek óta az olimpiákon. Igazán büszkék lehetünk arra, hogy most is kimagasló eredmények születnek” – tette hozzá.

Borkai Zsolt hangsúlyozta, a 2024-es budapesti olimpiai pályázat szempontjából is értékes a magyar szereplés.

“Ezen az olimpián magyar szempontból már nem fog múlni az, hogy jövőre, amikor döntenek arról, hol legyen az olimpia 2024-ben, akkor mi ne tettünk volna valami pluszt ehhez” – hangsúlyozta.

A MOB-elnök úgy fogalmazott: “sokat toltunk azon a szekéren, ami egész keményen megindult a jövő évi döntésig, s remélem, nem fog megállni addig”.

A riói rendezésről Borkai Zsolt úgy vélekedett: “összességében rendben vagyunk”. Jelezte, az olimpia előtti hírek sokszor túloztak, ugyanakkor, amire kevésbé számítottak az emberek, az a rossz közlekedés, mivel hatalmas dugók alakulnak ki.

“De a versenyzők nem panaszkodnak. Nem érzékelik, hogy annyira más lenne ez az olimpia, mint a korábbiak voltak” – mondta Borkai Zsolt.