Vízilabda-válogatottunk rendkívül simán, 13-4-re győzte le az első helyosztón Brazília legjobbjait, így az ötödik helyért ugorhatnak majd medencébe a fiúk. A találkozót követően így értékeltek a mieink.
Azt mindenkinek tudnia kell, hogy kötelező győzelem volt. Azt gondolom, a játékosok már a legutóbbi mérkőzés után is mindent megtettek ahhoz, hogy mára a legjobb állapotban legyenek, amit meg kell ismételniük, hiszen ez volt a könnyebb része, a szombati pedig a nehezebb lesz
– értékelt a találkozót követően a vegyes zónában Benedek Tibor.
A négygólos Erdélyi Balázs azt emelte ki, nem csak magukért küzdöttek:
Ha már ide kerültünk, akkor ki kell hoznunk belőle a maximumot. Ez egy kötelező győzelem volt. Leginkább a stábért és Benedek Tiborért, aki egész évben dolgozott velünk. Illetve azokért az emberekért, akik otthon még a mai napig is szurkolnak nekünk.
(MTI)