Nem, nem tévedés a cím, de nem is kell rosszra gondolni. A lényeg: nagyrészt ennek köszönhetően nyeri meg pár órán belül első olimpiai aranyát. Ha minden igaz.
Hajós magyar technikája verhetetlen volt, Szokolyt saját edzője "árulhatta"el, magyarok viselték az első olimpiai egyenruhát, miközben itthon a leégéstől féltek - érdekes részletek az első újkori olimpiáról.
Egér, Kokó, Berki, Igaly, Janics, Gyurta stb. A pár óra múlva startoló riói olimpia kapcsán összegyűjtöttük az elmúlt évek 10 talán legemlékezetesebb magyar sikerét.
Elek Ilona tőrvívónő 1936. augusztus 5-én a berlini olimpián szerezte a magyar sporttörtént első női ötkarikás aranyát. Az ő életpályáját elevenítjük fel.
Már csak egy kattintásra van szükség, hogy megerősítsd feliratkozási szándékodat!
Amennyiben nem kapod meg megerősítő e-mailünket, kérünk, ellenőrizd a levélszemét mappádat.
Mint minden év végén, ezúttal is olvasóinkhoz fordulunk, és azt kérjük: segítsenek felfejteni az alábbi képeken látható részletek alapján, hogy hol készültek a fotók, illetve kit és mit ábrázolhatnak.