Olimpia 2016 - Friss hírek

Öttusakapitány: mindenkinek akadt egy-egy száma, amiben hibázott

Mindenkinek akadt egy-egy száma, amiben hibázott, ezért maradt el a várt siker öttusában.

Erre az olimpiára nagyon gondosan felkészültek és jó állapotban keveredtek ide a versenyzők, s az egy-egy rosszul sikerült számot leszámítva, a többiben nagyon jól is szerepeltek

-nyilatkozta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány a sportág riói programjának zárultával. Marosi Ádám esetében a vívást, Demeter Bencét és Kovács Saroltát illetően a lovaglást, míg Földházi Zsófiát értékelve elsősorban a vívást említette példaként. Utóbbi versenyzővel kapcsolatban arra  emlékeztetett, hogy június közepén lábsérülést szenvedett az országos bajnokságon, amiből ugyan felépült, de úgy tűnt, hogy a versenye végén erre rásérült.

Ilyen kombinált számot azért ritkán lehet látni, amit Ádám csinált. Az, hogy a harmadik-negyedik sorozatában bizonytalanná vált a lövészete, az azért volt, mert föl kellett vállalni egy tempót, mert nem érdemes huszadiknak lenni. Ha az ember megy, akkor “haljon meg” és legyen elöl. Ennek viszont az a kockázata, hogy elfutja magát, nagyon erős a tempó és ezért a lövészetben fizetni kell

utalt arra Pálvölgyi, hogy Marosinak a 18. helyről is volt esélye felzárkózni a közvetlen élmezőnybe. Marosi Ádám a 12., Demeter Bence és Kovács Sarolta a 17., Földházi Zsófia pedig a 27. helyen fejezte be olimpiai versenyét.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik