Ha nem szúrjuk el, sokkal jobb lehet a magyar olimpia a rióinál

Ha hihetünk Áder János szavainak, akkor menthetetlenül sodródunk afelé, hogy Budapest 2024-ben otthont adjon a nyári olimpiai játékoknak. A köztársasági elnök, miután találkozott Thomas Bach NOB-főtitkárral, azt mondta, a magyar fővárosnak komoly esélye van arra, hogy elnyerje rendezés jogát 2017-ben. Orbán Viktor miniszterelnök riói látogatásakor pedig már arról beszélt, hogy Budapestet egy óriási olimpiai parkká alakítanák, ami valljuk be, egyelőre látomásszerű elképzelés.

Oké, de kell ez nekünk?

Sohasem voltam nagy pártolója a budapesti olimpia ötletének, egészen a múlt hétig, amikor egyik kollégámmal körbejárhattuk Rio de Janeirót és a riói játékok fontosabb helyszíneit. Persze – ettől függetlenül – most sem vagyok teljes mértékben meggyőződve arról, hogy érdemes majdnem 2000 milliárd forintot elköltenünk egy ilyen nagyszabású eseményre, pláne ismerve a magyarországi beruházások körüli mindenkori mutyikat és időbeli csúszásokat.

Viszont – hangsúlyozom – laikus, szurkolói szemmel jelenleg úgy látom, hogy a braziloknál akár sokkal jobb olimpiát is rendezhetnénk Budapesten, ha nem követjük el ugyanazokat a bosszantó hibákat, amiket ők.

Ehhez viszont nem árt tanulnunk ezekből a hibákból és magunkévá tenni Rio erényeit is, mert érdekes módon rengeteg pozitív és negatív párhuzamot lehet vonni a két helyszín között.

Közlekedés – Végeláthatatlan fagyoskodás a metrón

Sportoló, sportvezető, turista, szurkoló – egyre megy: mindenki panaszkodott a riói közlekedésre. Való igaz: a problémák már a megérkezésnél, a repülőtéren kezdődtek. A belvárosba vezető úton, de a külső gyűrűkön is, szinte állandóan hatalmasak a dugók. A gyorsjáratú buszok valamelyest enyhítenek a helyzeten, de ahol se metró, se villámbusz nincs, ott kész horror másfajta járműbe átülni. A helyi Uberről mindenki megelégedéssel beszélt, de tudjuk, mi lett a cég magyarországi sorsa.

A jókora távolságokhoz is hamar hozzá kellett szoknunk. A legfőbb versenyhelyszín, azaz a Barra Olimpiai Park majdnem 40 kilométerre van tömegközlekedéssel a belvárostól. Két metróvonal és egy zárt buszpálya vezet oda, majd egy laza 20 perces gyaloglás. Ha siettünk, akkor a belvárosból másfél, de inkább két óra volt kijutni. Ez körülbelül olyan, mintha minden nap elmetróznánk, majd buszoznánk Budapestről Gyömrőre. Nem hangzik túl jól, ugye?

Rio hatalmas város, metróval és gyorsjárattal a legtöbb nevezetesség és olimpiai helyszín megközelíthető, ám a végeláthatatlan utazások közben 16 fokos légkondival fagyasztják az embereket, ami szintén rossz pont, de legalább a szerelvények tágasabbak, mint itthon. Ritkán éreztem úgy, hogy konzervdobozba zártak volna minket.

Példamutató azonban, hogy az összes tömegközlekedési eszközre egyetlen kártyával lehetett felszállni, amelynek a heti díja ugyan nem olcsó, de az aktuális esemény tükrében reális volt. A metróban, sőt, a buszokon is beléptető kapuk vannak, és legfeljebb pár perces fennakadásokat kellett kibírnunk.

A tervek alapján Budapesten sokkal közelebb lennének a belvároshoz és egymáshoz is a sportesemények, ám ha megnézzük, hogy az egyik legfontosabb helyszín a Csepel-sziget északi csücske, akkor sejthetjük: lesz mit fejleszteni. A BKV-s beléptetőkapuktól még olyan messze vagyunk, mint ide Rio, a tarlósi bringapolitika mellett meg egyenesen viccnek tűnik, hogy az ígéretek szerint kerékpárral lehet majd eljutni a lelátókhoz.

Brazíliában szinte elvesztek a külföldi szurkolók a helyiek között, de amúgy sem érkezett annyi ember Rióba, mint amennyire számítottak. Valószínűleg Budapestet sokkal több turista látogatná meg 2024-ben, ami miatt a reptér és a szálláslehetőségek bővítése szintén elengedhetetlen.

Mit leshetünk el?

• közvetlen, zárt vagy kötöttpályás járatok minden versenyhelyszínre
• kártyás jegyrendszer, beléptetőkapuk
• nagyobb reptéri terminál
• korrekt taxik, ha már Uber nincs

Mit kerüljünk el?

• hatalmas távolságok, többszöri átszállás
• fullon üzemelő légkondik
• pocsék reptéri transzfer

Nyelvi akadályok – “Hát, nem érted? Mutasd a jegyet!”

Egyéb jótékony előnyök mellett már csak azért sem ártana, ha 2024-re állnának azok a beengedő kapuk a budapesti metróban, mert kevesebb ellenőrnek kellene megküzdenie a külföldiek által támasztott nyelvi akadályokkal. Mondjuk, Rióban ebből nem csináltak kardinális kérdést, lévén – tapasztalatom szerint – 100-ból jó ha egy helyi lakos érti vagy beszéli az angolt.

Az elején ez még vicces volt, aztán frusztráló, majd szép lassan átálltunk a jó öreg mutogatásra és egyszavas portugál kommunikációra, amit pár nap alatt sajátított el az ember. A közlekedést azonban hamar ki lehetett ismerni a pontos és angolul is feliratozott tábláknak köszönhetően.

Szerencsére a brazilok nagyon kedvesen közelítenek a “tudatlan” turistákhoz és mosolygósan, a legnagyobb türelemmel beszélnek hozzájuk a saját anyanyelvükön. Az étteremben például portugálul magyarázzák el, mit választhatnak a portugál étlapról, a metróban pedig portugálul ordítják a megafonba, merre is kellene átszállni az olimpiai park felé. Igen, itt a pincérekről és a játékok önkénteseiről beszélek, akiktől persze azt várnánk, hogy egy-két mondatot konyítanak az angolhoz. Hát, ez súlyos tévedés.

Magyarországon talán nem ennyire elkeserítő a helyzet, de ha elnyerjük az olimpia rendezési jogát, lényeges, hogy programok induljanak legalább a közlekedési dolgozók és a hatósági személyek nyelvi továbbképzésére. Ezzel együtt a vendéglátósoknak sem árt, ha felkészülnek.

Mit leshetünk el?

• egyértelmű jelzések, útbaigazítások
• segítőkészség

Mit kerüljünk el?

• angol nyelvtudás hiánya
• türelmetlenség

Vendéglátás – Hatezer a hamisgulyás

Ha már a vendéglátásnál tartunk: a riói rendeléseinkben ugyan többször benne volt a szerencse faktor, a végső elszámolás mindig korrekt volt, a nyelvi nehézségek ellenére is. A felszolgálók általában kedvesek vagy közömbösek voltak. Egyszer sem éreztem azt, hogy át akartak volna verni, ami Budapesten azért előfordul. Még úgy is, hogy itt élek.

Egyelőre megjósolhatatlan, hogy itthon hogyan reagálnának a vendéglátóhelyek a turisták tömeges megjelenésére, de vélhetően a túlszámlázásokról és silány minőségű kajákról hírhedt belvárosi éttermek vérszemet kapnának és még pofátlanabb tempóban emelnék ezer forintokkal a hamisgulyás árát. Ennek talán már most elejét kellene venni.

Mit leshetünk el?

• kedvesség, vendégszeretet
• korrekt kiszolgálás

Mit kerüljünk el?

• angol nyelvtudás hiánya
• túlszámlázások, bunkóság

Biztonság, tisztaság – Minden sarkon rendőr és kuka

Kirabolt sportolók, életveszélyes favelák, zsebtolvajok hada – többi közt ilyen és ehhez hasonló főcímektől volt hangos a világsajtó az olimpiai játékok előtt és közben is, pedig Rióban járva semmivel sem éreztem magam nagyobb “veszélyben”, mint bármelyik európai nagyvárosban.

A hatóságok és a gépkarabélyokkal felfegyverzett katonák jelenléte a fontosabb csomópontokon és a turista célpontoknál is szembetűnő volt. És ha valahol nem is posztolt a közelben rendőr, legrosszabb esetben egy helyi önkéntesbe mindig belefutottunk, akitől segítséget kérhettünk volna baj esetén.

Az pedig ugye alap, hogy az ember külföldön kiemelten figyel az értékeire és nem lobogtat pénzkötegeket az utcán. Rióban erre külön fel is hívták a figyelmünket, a külföldieket ért atrocitásokkal pedig külön nyomozói csoport foglalkozott.

Kellemes tapasztalat volt továbbá, hogy Rio belvárosa meglepően tiszta. A járdákat folyamatosan takarítják, minden sarkon rendszeresen ürített szemeteskuka áll, és úgy tűnt, a makulátlan egyenruhában tevékenykedő köztisztasági dolgozók munkáját is jobban megbecsülik, mint Budapesten.

Hogy csak egyetlen pozitív példát említsünk: viszonylag sokan sétáltattak kutyát, mégis a kint töltött hét folyamán mindössze egyetlen ott felejtett kutyagumival találkoztunk. Nyilvános vécéből viszont bántóan kevés üzemel, ami gyakorlatilag megegyezik a hazai helyzettel.

Remek ötlet, hogy az olimpiai parkban a sört egyedi mintás műanyagpoharakba csapolták, ezek ráadásul gyűjthetőek voltak. Egy-egy pohár oldalára ugyanis különböző sportági logókat nyomtattak, így nem volt ritka, hogy a szurkolók fejenként 10-15-öt is összeszedtek belőlük, ahelyett, hogy kidobták volna azokat. Mondanunk sem kell, így mennyivel kevesebb szemét termelődött.

Mit leshetünk el?

• szembetűnő hatósági, önkéntes jelenlét
• tisztaság az utcákon, rendszeresen ürített kukák
• gyűjthető műanyagpoharak

Mit kerüljünk el?

• koszos, piszkos utcák
• tájékoztatás hiánya a közbiztonsági helyzetről
• nyilvános vécék hiánya

Programok – Legyen mindig egy B-terv!

A hatalmas távolságok mellett a riói szervezés egyik nagy hiányossága volt, hogy konkrétan az olimpiai játékokhoz kapcsolódóan viszonylag kevés kulturális elfoglaltságot találhattak maguknak a turisták.

Ha a szurkolókat épp az olimpiai parkban érte utol egy kiadós eső, és nem volt jegyük egyetlen sporteseményre sem, akkor fedezék híján ázhattak a gyönyörű stadionok gyűrűjében kialakított monumentális placcon – 40 kilométerre a várostól. Egyedül a hatalmas szuvenírboltba lehetett behúzódni, ami nem túl izgalmas időtöltés, főleg ha az ember már nem akar több pénzt áldozni ajándékokra.

A belvárosban némileg kedvezőbb helyzet fogadott minket az olimpiai parknál, hiszen fel lehetett keresni az induló országok házait (a magyar házról ugye ódákat zengtek). Vagy az olimpiai sugárúton is végigsétálhattunk, ahol többi közt bungee jumping, street food fesztivál, a játékok embernagyságú logója és az olimpiai láng várta az érdeklődőket. Sajnos ennyiben ki is fújt a keményvonalas olimpiai életérzés, és maradt a városnézés, ami persze rengeteg gyönyörű és érdekes látnivalót tartogatott.

Ha Budapest tényleg egy gigászi olimpiai park lesz, akkor számos helyszínen, sokkal több színes rendezvénnyel, rossz idő esetére pedig B-tervvel kell készülnünk a szurkolóknak. Még akkor is, ha ez például közbiztonsági rémálmot okozna a rendőrségnek.

Mit leshetünk el?

• induló nemzetek házai
• élvezhető kulturális programok

Mit kerüljünk el?

• kevés, unalmas, közhelyes rendezvény
• B-tervek hiánya